Meghívó 2018.12.27.

TANULMÁNYÚT
HELYSZÍN: HATVAN
IDŐPONT: 2018. DECEMBER 27.

A Római Katolikus Plébánia Sóshartyán és a Power Fittnes Sportegyesület szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a Transznacionális együttműködés megvalósítása a Kárpát-medencében, Sóshartyán és Kelet-Nógrád fejlődéséért c. projekt keretében megrendezésre kerülő, soron következő tanulmányútra.

A projekt fókusza a az ifjúsági együttműködések erősítése, közös programok szervezése, valamint a közösségfejlesztő szervezetek, egyházak közötti hálózati együttműködések, tapasztalatcserék erősítése. A témához kapcsolódóan a területen aktív szakemberek és együttműködő partnerek bevonásával, a műhelymunkák és közös együttműködési programok eredményeként fogalmazunk meg olyan regionális szintű ajánlásokat, valamint módszertanokat, melyek a későbbiekben a szektor más szereplői számára is hasznosíthatók.

Az eseményre első sorban azon humán szolgáltatásokat nyújtó állami és nem állami intézményekben, szervezetekben (kivéve köznevelési és felsőoktatási intézmények) dolgozó szakembereket várjuk – beleértve civil szervezeteket, egyházi jogi személyeket, önkormányzatokat és nemzetiségi önkormányzatokat (társulásaik és intézményeiket is) – akik bármilyen erőforrást kínálnak az ifjúságsegítő tevékenységhez, valamint a kijelölt korosztály (15-24 év közötti fiatalok) segítésére vállalkoznak.

A tanulmányúton való részvétel teljes mértékben díjmentes. A résztvevők számára díjmentesen biztosítjuk a program alatti frissítőket, valamint egy ebédet, továbbá az utazást.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, melyet a 06 20 584 2542 telefonszámon vagy a besttrainer78@gmail.com e-mail címen lehet megtenni.

PROGRAM:
08:45 – 09:00 GYÜLEKEZŐ, MAJD INDULÁS BUSSZAL (SALGÓTARJÁN, FÜLEKI U. 44. – MALOMUDVAR PARKOLÓJA)
10:30 – 12:00 TANULMÁNYÚT – ÉRKEZÉS A ZAGYVASÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI KH EGYESÜLETHEZ HATVANBA
12:00 – 13:00 EBÉD
13:00 – 15:00 TANULMÁNYÚT – TAPASZTALATCSERE
15:00 – 16:30 VISSZAÚT – ÉRKEZÉS SALGÓTARJÁNBA

AKADÁLYMENTESÍTÉS